m
Follow us

A vízi közlekedés szabályai

Összefoglaltuk a vízi közlekedés legfontosabb szabályait! Saját magunk és mások testi épségének megóvása érdekében Ezeket az előírásokat tartsuk be, hogy elkerüljük a baleseteket!

A Körös- holtágon bárki vezethet olyan csónakot, vagy hajót, ami max. 10 lóerős motorral van felszerelve. A vízi KRESZ szabályai ugyanakkor ezekre a járművekre is érvényesek. Sőt, azokra is, akik kajakkal vagy/és kenuval fedezik fel a folyószakaszt. A víziközlekedésben is jobbra tartás van érvényben. 

A törvény megfogalmazása szerint a csónak olyan vízijármű, amely emberi erővel hajtott vagy gépi berendezéssel történő meghajtás esetén a motor-teljesítmény legfeljebb 7,5 kW és a hossza nem éri el a 7 métert.

Csónakot bárki vezethet, aki elmúlt 14 éves, ám gépi hajtású vízijármű esetén a vezetőnek be kell töltenie a 17. életévét, tudnia kell úszni, valamint kellő gyakorlattal kell rendelkeznie, ismernie a vízfelületet és a szabályokat. 

A villákhoz tartozó Greencruizer elektromos hajók ebbe a kategóriába esnek, 6,5 LE teljesítményűek, hosszuk 6,1 m. 

A csónak kötelező felszerelései:

– Mentőmellény – ahányan nem tudnak úszni + 14.életév alattiak, de legalább 1 db-nak kell lennie!

– Evező, horgony – 1-1 db
– Kötél vagy lánc – legalább 10 fm

– Legalább 1 liter űrméretű vízmérő eszköz – 1 db

– Egy db elektromos üzemű, szokásos erősségű, fehér fényű, szükség szerinti irányba fordítható fényforrás, valamint tartalékizzó

 

 

Szabályok: 

Elsőbbségadás

Vízen is a jobbra tartás szabályát kell alkalmazni. Egy-egy szűk öblítőben evezhetünk akár középen is, de ha jön egy másik vízijármű, mindenképp húzódjuk le jobbra. A szabály szerint a nagy hajó elsőbbséget élvez minden más előtt. Aztán azé az elsőbbség, amelyik vízen közlekedő jármű jobban ki van téve a természet erőinek, pl a vitorlás hajó.  A következő az evezős, ami előnyt élvez a gépi hajtásúakkal szemben, de a vitorlásnak és a nagy hajóknak elsőbbséget kell adnia. A gépi kishajónak és csónaknak előnyt kell adnia az evezősnek, a vitorlásnak, valamint a nagy hajónak.  Tehát, ha vízre megyünk az elektromos hajókkal, adjuk meg mindenkinek az elsőbbséget. 

Alkoholfogyasztás

A magyar törvények kimondják, hogy ittas vagy bódult állapotban tilos vezetni. Tilos akkor is, ha vízen közlekedünk!

Sebességkorlátozás

A megengedett sebesség nem lehet több 10 km/h-nál. Az öblítőcsatornákban pedig úgy kell elhaladni egymás mellett, hogy ne keltsen egyik fél se hullámot. A kikötött hajók és az úszóművek mellett úgy szükséges elhaladni, hogy ne keletkezzen olyan hullám vagy szívóhatás, amely úgy megmozgatja a vizet, ami által a hajók egymásban kárt tehetnének vagy az ott tartózkodó személyek veszélybe kerülhetnének.

Ha vízitúrára indulunk, minden esetben legyen nálunk a telefonunk egy vízhatlan tokban, hogy tudjunk segítséget kérni! 

A viharjelzést és az időjárás előrejelzést mindig figyeljük, mielőtt útnak indulunk. 

Mentőmellényt adjunk kiskorú gyermekeinkre és azokra, akik nem tudnak úszni!

 

HAJÓKÁZÁS KÖZBEN A HORGÁSZOK ÚSZÓIT KERÜLJÜK KI, NE OKOZZUNK MÁSOKNAK KELLEMETLENSÉGET! LASSÍTSUNK ÉS ÓVATOSAN MANŐVEREZZÜNK!